Most már biztos, hogy új tartalmakat kap a Hollow Knight: Silksong

  • Írta: zoenn
  • 2 napja
  • Hír
Link másolása
Miután korábban már utalt rá, a Team Cherry társalapítója egy új interjúban erősítette meg, hogy a Hollow Knight: Silksong esetében sem kell lemondanunk a DLC-kről. Remélhetőleg nem is vesz sok időt igénybe.

Már korábban is lehetett sejteni, hogy a Team Cherry nem sokáig hagyja új tartalmak nélkül a Hollow Knight: Silksongot. A stúdió társalapítói, Ari Bibson és William Penn a minap leült beszélgetni a Bloomberg újságírójával, Jason Schreierrel, akinek megerősítették, hogy tényleg terveznek DLC-t a bitang nehéz platformjátékhoz. 

És hogy mikor jön? Ez egy kis magyarázatra szorul.  

"Nem hét évre tervezünk a Silksonggal. Nem mintha túl sok időt kellene rá várni, de továbbra is ugyanazt a fejlesztési filozófiát követjük, ami néha kitolhatja az időkeretünket." - fogalmazott Gibson. 

Az a tény, hogy a Silksonghoz kiegészítő tartalom érkezik, nem is meglepő, tekintve, hogy az első Hollow Knight is kapott DLC-ket. Sőt, elég gyorsan, a Hidden Dreams mindössze hat hónappal a premier után érkezett. Gibson megjegyezte, hogy néhány DLC a természetéből adódón apró volt. 

"Ahogy ezekre a kis kiegészítőkre vagy akár a fő játék elemeire gondolunk, most inkább azt érezzük, hogy olyan történetstruktúrát szeretnénk köréjük, amelyek nem voltak jelen a Hollow Knight DLC-iben. Hozzáadtunk néhány extra főellenséget, de a keret meglehetősen leegyszerűsített volt." - vallotta be az alapító.

"Ha most valamit hozzáadunk, mivel Hornetnek saját hangja és elméje van, tudni akarjuk, mit gondol ezekről az újdonságokról. Amint ez elindul, kezdetét veszi a történet, és nagyobb léptékben gondolkodhatunk." 

Nem titok, a Silksong is az első Hollow Knight DLC-jeként indult, mielőtt teljes értékű játékká alakult. Hogy a ciklus megismétlődik-e, az még várat magára, de a Team Cherry legalább élvezi, amit csinál. 

Amikor arról kérdezték, hogy eltöltenek-e egy bizonyos időt egy cím kiegészítésével, mielőtt továbblépnének, Penn ezt mondta: "Nem sokat gondolkodunk az időn, de átgondoljuk az ötleteinket, és minden olyan dolgot, amiket elkészítenénk és beletennénk. És vannak más játékok is, amiket tervezzük, hogy megcsináljuk. Az egyetlen aggodalmam az idővel kapcsolatban, amiről már korábban is beszéltem, a halál. Nincs is olyan messze, ha hét évet töltesz egy projekten és esetleg még kettőt megcsinálsz. Szóval, jó lenne még néhány játékkal előrukkolni. Úgy tűnik, az időkeretünk néhányat engedni fog. Hacsak nem történik valami váratlan tragédia"

Egy korábbi interjúban az alkotók azt nyilatkozták, hogy nem folytatások lennének az új Hollow Knight-játékok, az elődök ismerete nem szükséges. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...