Egyelőre szolid siker a Cronos: The New Dawn

  • Írta: zoenn
  • 3 napja
  • Biznisz
Link másolása
A Bloober Team sci-fi túlélőhorrorjának eladásai köszönőviszonyban sincsenek a Silent Hill 2 Remake teljesítményével, ami nem csoda, hiszen egy teljesen új IP-vel próbálkoztak a lengyelek. Most kelt el belőle félmillió példány.

A Cronos: The New Dawn nem tudta elérni ugyanazokat az eladási számokat, mint amint a Silent Hill 2 Remake-kel produkáltak, ami logikus, hiszen egy teljesen új IP-ről van szó, melynek nehézsége még a Konami pszichológiai horrorján is túltesz. A Bloober Team bejelentette, hogy közel három hónappal a megjelenés után érték el a 500 ezer eladott darabot, amit "szívből köszönnek" a játékosoknak. 

Ez jelentős előrelépés a megjelenés napján elpasszolt 200 ezer kópiához képest, de annyira azért nem kapkodtak a játék után. Az első milliótól még messze vagyunk, talán egy nagyobb leárazás segíthet a Cronos: The New Dawnnak lendületet venni. 

A játéknak olyan címekkel kellett versenyezni a horror műfajon belül, mint a Dying Light: The Beast és a Silent Hill f, mindkettő állva hagyta a kasszáknál. Az eladások fellendítése végett a Cronos: The New Dawn egy hónapja egy ingyenes PC-s demót is kapott. Egyelőre a folytatás sem kapott zöld utat. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...